Ebben a cikkben a kereskedelmi egységekben kapható (kisebb boltok, hentesek, szuper- és hipermarketek) csirkemellfilé hanyatlásáról fogunk írni. Hogy miért? Azért, mert egyre inkább dühít minket az az áldatlan állapot, ami ezen a téren egyre erősödő tendenciát mutat.
A kis családunk számára a havi húsadagot általában (amennyire ez lehetséges) igyekszünk egyszer, a havi nagy bevásárlás alkalmával beszerezni, majd a fagyasztószekrényben tárolni. Ezen húsok nagy részét a bevezetőben említett kereskedelmi egységekben szoktuk beszerezni. Legalábbis eddig így volt, de ezentúl ezt (is) termelőktől fogjuk venni, még ha úgy drágább is.
A feleségemmel közel kilenc éve élünk egy háztartásban, és egyik kedvenc húsfélénk a csirkemell, amelyet viszonylag nagyobb mennyiségben fogyasztunk. Sajnálatos tény azonban, hogy míg kilenc évvel ezelőtt igazán szép, kívánatos csirkemellfiléket lehetett kapni a kereskedelmi egységekben, addig mára ez az iparág (is) teljesen lezüllött. Azt már-már kezdtük megszokni, hogy bizonyos üzletekben természetellenesen sárgás csirkehúsokat árulnak, amelyeket különböző módszerekkel "festenek" meg, hogy tanyasi jelleget öltsenek majd a hűtők polcain.
Csakhogy amint azt már megszokhattuk, a konyhakémia nem igazán tudja tökéletesen reprodukálni a természetet, így nagyjából annyira hasonlítanak természetes társaikra ezek a festett csirkemellek, mint a hintalovak az igaziakra. De ezt még ki lehetett kerülni egy kis körültekintéssel - persze, ha az ember nem a mélyhűtőben látott életében először tanyasi csirkét -, de aztán jött a többi baj...
Egy idő után azt vettük észre, hogy a szépen, ízlésesen feldolgozott, csomagolt csirkemellfilék elkezdtek nem annyira szépek és ízlésesek lenni. Egyre többet úszkáltak véres lében, egyre több volt rajtuk a mócsing, és lógicsáló hús-, hártya-, és zsírcafatok. Ha belevágott az ember, akkor pedig egyre több volt a belealvadt vérrög a húsban. De ezt még mindig el tudta viselni a magyar ember, hiszen egy picike többletmunkával megszabadíthatta az ember a nemkívánatos részektől a húst...
De a helyzet az idő múlásával még tovább romlott, és eljött az az idő, amikor már a feldolgozással is egyre nagyobb gondok voltak. A vérben úszás, és bealvadt vérrögök után ugyanis egyre jobban elkezdtek teret hódítani a robbantott csirkék. Mit értek ez alatt? Hogy konkrétan úgy festenek a csirkemellfilék, mintha dinamittal robbantották volna őket. A csont felőli oldaluk tiszta cafat, rostokra szétválva lóg a hús, tele van apró csontszilánkokkal, mint a fűrészelt sertésköröm, és gusztustalanul néz ki. Nem lehet sem rendesen szeletelni, sem rendesen kockákra vágni, csak kidobni azt a részt.
Ez volt az a pont, amikor már mi, birkatürelmű magyar állampolgárok is elkezdtünk iszonyú dühösek lenni, mert már egy kilogramm filézett csirkemellből több esetben is legalább 8-10 dkg a szemétben kötött ki, mire ízlésessé, és emberi fogyasztásra alkalmassá varázsoltuk. És most mondhatnátok, hogy finnyásak vagyunk, de ez nem így van. Óriási a különbség a finnyásság és az igényesség között. Mi pedig igényeseknek tartjuk magunkat, ezért egyre több kereskedelmi egységben fogadtuk meg, hogy itt többet nem veszünk húst!
De mára már ennél is rosszabb a helyzet. Pár hónapja ugyanis komoly rendszerességgel tapasztaljuk azt, hogy bizony a csirkemellfilé nem is annyira filé, mint azt az ember a kifejezés kapcsán joggal elvárhatná. Van ugyanis a csirkének egy úgynevezett "kívánság csontja" (azért hívják így, mert régen az egyben sült csirkéből kiszedve a család két tagja megfogta egy-egy szárát, mindketten kívántak valamit, majd megrántották maguk felé a csont szárait. Annak a kívánsága teljesült, akinél a nagyobb darab maradt. Természetesen ennek semmi valóságalapja nincsen, de nagyon jó kis móka volt), amelyet manapság folyton benne "felejtenek" a feldolgozóüzemek a csirkemellfilének nevezett, már-már horrorisztikus húscafatokban.
Így eljutottunk odáig - nem túl tetemes eme csontnak a súlya -, hogy már nem csaj 8-10 dkg köt ki a szemétben, hanem akár annál is több mire az ember fia (vagy lánya) ehetőre varázsolja az húsüzemek szemetét. Azért arra kíváncsi lennék, hogy a fogyasztóvédelem miként értékelni azt a filét, amelynek jelentése: "A gerincről kétoldalt teljesen lefejtett hús, vagy teljesen csontozott, tisztított, szeletelésre előkészített hús". Mi mindenképpen a vásárlók becsapásának és megtévesztésének értékeljük, ezért mindenkinek azt javasoljuk, bojkottálja velünk együtt a húsipart teljesen, vagy csak részlegesen, és amit csak tud (és megteheti), vásároljon magyar termelőktől...
...vagy vegyük meg a csontos csirkemellet, és filézzük ki magunknak az alábbi videó alapján.
A kis családunk számára a havi húsadagot általában (amennyire ez lehetséges) igyekszünk egyszer, a havi nagy bevásárlás alkalmával beszerezni, majd a fagyasztószekrényben tárolni. Ezen húsok nagy részét a bevezetőben említett kereskedelmi egységekben szoktuk beszerezni. Legalábbis eddig így volt, de ezentúl ezt (is) termelőktől fogjuk venni, még ha úgy drágább is.
A feleségemmel közel kilenc éve élünk egy háztartásban, és egyik kedvenc húsfélénk a csirkemell, amelyet viszonylag nagyobb mennyiségben fogyasztunk. Sajnálatos tény azonban, hogy míg kilenc évvel ezelőtt igazán szép, kívánatos csirkemellfiléket lehetett kapni a kereskedelmi egységekben, addig mára ez az iparág (is) teljesen lezüllött. Azt már-már kezdtük megszokni, hogy bizonyos üzletekben természetellenesen sárgás csirkehúsokat árulnak, amelyeket különböző módszerekkel "festenek" meg, hogy tanyasi jelleget öltsenek majd a hűtők polcain.
Csakhogy amint azt már megszokhattuk, a konyhakémia nem igazán tudja tökéletesen reprodukálni a természetet, így nagyjából annyira hasonlítanak természetes társaikra ezek a festett csirkemellek, mint a hintalovak az igaziakra. De ezt még ki lehetett kerülni egy kis körültekintéssel - persze, ha az ember nem a mélyhűtőben látott életében először tanyasi csirkét -, de aztán jött a többi baj...
Egy idő után azt vettük észre, hogy a szépen, ízlésesen feldolgozott, csomagolt csirkemellfilék elkezdtek nem annyira szépek és ízlésesek lenni. Egyre többet úszkáltak véres lében, egyre több volt rajtuk a mócsing, és lógicsáló hús-, hártya-, és zsírcafatok. Ha belevágott az ember, akkor pedig egyre több volt a belealvadt vérrög a húsban. De ezt még mindig el tudta viselni a magyar ember, hiszen egy picike többletmunkával megszabadíthatta az ember a nemkívánatos részektől a húst...
De a helyzet az idő múlásával még tovább romlott, és eljött az az idő, amikor már a feldolgozással is egyre nagyobb gondok voltak. A vérben úszás, és bealvadt vérrögök után ugyanis egyre jobban elkezdtek teret hódítani a robbantott csirkék. Mit értek ez alatt? Hogy konkrétan úgy festenek a csirkemellfilék, mintha dinamittal robbantották volna őket. A csont felőli oldaluk tiszta cafat, rostokra szétválva lóg a hús, tele van apró csontszilánkokkal, mint a fűrészelt sertésköröm, és gusztustalanul néz ki. Nem lehet sem rendesen szeletelni, sem rendesen kockákra vágni, csak kidobni azt a részt.
Ez volt az a pont, amikor már mi, birkatürelmű magyar állampolgárok is elkezdtünk iszonyú dühösek lenni, mert már egy kilogramm filézett csirkemellből több esetben is legalább 8-10 dkg a szemétben kötött ki, mire ízlésessé, és emberi fogyasztásra alkalmassá varázsoltuk. És most mondhatnátok, hogy finnyásak vagyunk, de ez nem így van. Óriási a különbség a finnyásság és az igényesség között. Mi pedig igényeseknek tartjuk magunkat, ezért egyre több kereskedelmi egységben fogadtuk meg, hogy itt többet nem veszünk húst!
De mára már ennél is rosszabb a helyzet. Pár hónapja ugyanis komoly rendszerességgel tapasztaljuk azt, hogy bizony a csirkemellfilé nem is annyira filé, mint azt az ember a kifejezés kapcsán joggal elvárhatná. Van ugyanis a csirkének egy úgynevezett "kívánság csontja" (azért hívják így, mert régen az egyben sült csirkéből kiszedve a család két tagja megfogta egy-egy szárát, mindketten kívántak valamit, majd megrántották maguk felé a csont szárait. Annak a kívánsága teljesült, akinél a nagyobb darab maradt. Természetesen ennek semmi valóságalapja nincsen, de nagyon jó kis móka volt), amelyet manapság folyton benne "felejtenek" a feldolgozóüzemek a csirkemellfilének nevezett, már-már horrorisztikus húscafatokban.
Így eljutottunk odáig - nem túl tetemes eme csontnak a súlya -, hogy már nem csaj 8-10 dkg köt ki a szemétben, hanem akár annál is több mire az ember fia (vagy lánya) ehetőre varázsolja az húsüzemek szemetét. Azért arra kíváncsi lennék, hogy a fogyasztóvédelem miként értékelni azt a filét, amelynek jelentése: "A gerincről kétoldalt teljesen lefejtett hús, vagy teljesen csontozott, tisztított, szeletelésre előkészített hús". Mi mindenképpen a vásárlók becsapásának és megtévesztésének értékeljük, ezért mindenkinek azt javasoljuk, bojkottálja velünk együtt a húsipart teljesen, vagy csak részlegesen, és amit csak tud (és megteheti), vásároljon magyar termelőktől...
...vagy vegyük meg a csontos csirkemellet, és filézzük ki magunknak az alábbi videó alapján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése